Tavaly is csináltam egy ilyen összegző posztot és majdhogynem a legnézettebb bejegyzés lett a 2014-es évben, úgyhogy eldőlt, hogy idén is összeszedem, mik azok a regények, amelyeknek már epedve várom a megjelenését természetesen angol nyelven.
A tavalyi 11 kiemelt könyvből 8-at kiolvastam, illetve csak hetet, a 8. pedig éppen folyamatban van a The Retribution of Mara Dyer személyében, ez egészen jó aránynak mondható.
Remélem a 2015-ös könyvek esetében is legalább ilyen lesz az arány. Lássuk hát, milyen könyvek esetében fogok minden mást eldobni jövőre.
J.R.Ward:The Shadows (Black Dagger Brotherhood #13)
Igaz, még csak 2 napja olvastam ki A királyt, de máris a következő rész után áhítozom, ahogyan ez lenni szokott. De a megjelenés még messze van, főleg, hogy ehhez ragaszkodom magyarul, bármennyire is haragszom a hazai kiadóra. Nagyon sok kérdés maradt nyitva, ami piszkálja a fantáziámat, ráadásul az árnyékokat is egészen megkedveltem, és egyikük jó nagy katyvaszba keverte saját magát.
Megjelenés: 2015. március 31.
Rob Thomas: Mr. Kiss and Tell (Veronica Mars #2)
Azt hiszem a Veronica rajongóknak nem kell különösebben részleteznem, miért is várom annyira ezt a regényt. Főleg, ha az audiobookot megint Kristen Bell olvassa fel. Ha nem, akkor is nagyon fogom várni a könyvet (szerencsére nem is kell olyan sokat várni), és ha igazak a híresztelések, ebben bizony már sokkal több Logan és LoVe lesz, mint az első részben, ami bőven indokolja, hogy miért ez a bronzérmes a legjobban várt könyvek között.
Megjelenés: 2015. január 20.
C.J. Daugherty: The Secret Fire (The Secret Fire #1)
Nem, nem láttok rosszul, tényleg a Night Scool írónője a szerző. Megmondom őszintén nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit alkot Allie-ék története után. Ráadásul így nem kell félnem, hogy kedvencek nélkül maradok (na, nem, mintha ez a veszély annyira fenyegetne).
Szóval remélhetőleg marad a szint és kapunk egy hasonlóan izgalmas sztorit, még akkor is, ha ez már kapott egy kis fantasy beütést, a cimmeriával ellentétben.
Megjelenés: 2015. szeptember 3.
Ellen Hopkins: Love Lies Beneath
A verses regény nagymestere, Ellen Hopkins is új regénnyel érkezik jövőre, így természetesen ő is felkerült a legjobban várt könyvek közé. Ugyan, ez most nem Ya, hanem felnőtt regény, de a hatás szerintem így sem fog elmaradni, ahogy a Triangles-ben sem maradt el, pedig az is felnőttekről szólt.
Megjelenés: 2015. július 21.
Rick Yancey: Untitled (The 5th Wave #3)
A trilógiának ugyan még csak az első részét olvastam, de ez nem akadályoz meg abban, hogy epekedve a várjam a befejező kötetet. Mire ez megjelenik, jó eséllyel elolvasom a második részt, így már semmi nem állhat az utamban, és megjelenéskor azonnal olvashatom ezt is. A regények alapján készülő film úgyis csak 2016-ra van kiírva, addig kényelmesen elolvasható az összes könyv. Meg egyébként is, ide nekem Bent és Evant!
Megjelenés: 2015. augusztus
Jennifer Niven: All the Bright Places
Ez a regény kuriózumnak számít a listán olyan szempontból, hogy nem tudok semmit az írónőről, ráadásul meg önálló regény is. Kicsit olyasmi jellegű, mint a Csillagainkban a hiba keverve az Eleanor és Parkkal. Állítólag. Nagyon sokszor találkoztam vele itt-ott, könyves blogokon, különböző könyves oldalakon, míg észrevétlenül kezdtem el rajongani érte látatlanban. Ez van, esendő vagyok, reméljük nem lesz csalódás.
Megjelenés: 2015. január 6.
Jessi Kirby: Things We Know by Heart
Nem olvastam még az írónőtől, de több könyve is a várólistámon van, azonban ez valamiért nagyon megfogott. Érdekes a története, és megmagyarázhatatlan okokból, valamiért különösen vonz.
Megjelenés: 2015. április 21.
Ezek hát azok a megjelenések, amik borzolják a kíváncsiságomat és szeretném minél hamarabb a kezeim között tudni őket. Nektek van olyan könyvetek, amiket kiemelten vártok (akár magyarul, akár angolul)?

Rebecca Donovan: Igniting Lies (Burning #1)
Az írónő Breathing - trilógiájából megismert Jonathan saját könyvsorozatának első része. Jonathan érdekes karakter volt, de Evannal szemben esélye nem volt, így viszont, hogy saját trilógiát kap, már lelkiismeret furdalás nélkül szurkolhatok neki, ami igencsak ráfér. Bízom nagyon Donovan képességeiben, hogy legalább olyan izgalmas sztorit hoz össze, mint amilyen Emmáé volt.

Borítója sajnos még nincs a könyvnek.
Megjelenés: 2015. novemberére írja goodreads.
C.J. Daugherty: Endgame (Night School #5)
A leginkább várt regények közül az első helyen áll a Night school sorozat befejező kötete. El nem tudom mondani, mekkora frusztrációt okozott a 4. rész vége, és hogy ettől mennyire nagyon várom már a befejezést. Jó lenne már tudni , hogy mi lesz Allie-vel és a többiekkel. Nagyon fognak egyébként hiányozni a szereplők, de biztos, hogy fogom még újraolvasni a történetet.

Megjelenés: 2015. június.
Richelle Mead: The Ruby Circle (Bloodlines #6)
Úgy látszik ez az év a sorozatbefejezések éve lesz (bárcsak így lenne és letudhatnék jó pár sorozatot...), ugyanis a Bloodlines sorozat is a végéhez érkezik, ami a második helyet foglalja el a képzeletbeli dobogón. Nem mondom, hogy nem vérzik a szívem Adrian miatt, de minden jónak vége szakad egyszer. Viszont remélem, hogy legalább megkapják azt a befejezést, amit érdemelnek Sydney-vel és a többiekkel együtt, és persze Hopper sem maradhat ki a felsorolásból :)

Megjelenés: 2015. február 10.
Jennifer E. Smith: Hello, Goodbye, And Everything In Between
Ez a regény is nagyon jónak ígérkezik, az írónő eddig megjelent regényeihez hasonlóan. Könnyed szórakozást ígér a jobbik fajtából. Egy kis romantika, egy kis komolysággal ya köntösben. Alig várom! És a borítóra is nagyon kíváncsi leszek, ha egyszer nyilvánosságra hozzák.
Megjelenés: 2015. szeptember 1.
Ez a regény is nagyon jónak ígérkezik, az írónő eddig megjelent regényeihez hasonlóan. Könnyed szórakozást ígér a jobbik fajtából. Egy kis romantika, egy kis komolysággal ya köntösben. Alig várom! És a borítóra is nagyon kíváncsi leszek, ha egyszer nyilvánosságra hozzák.
Megjelenés: 2015. szeptember 1.
J.R.Ward:The Shadows (Black Dagger Brotherhood #13)
Igaz, még csak 2 napja olvastam ki A királyt, de máris a következő rész után áhítozom, ahogyan ez lenni szokott. De a megjelenés még messze van, főleg, hogy ehhez ragaszkodom magyarul, bármennyire is haragszom a hazai kiadóra. Nagyon sok kérdés maradt nyitva, ami piszkálja a fantáziámat, ráadásul az árnyékokat is egészen megkedveltem, és egyikük jó nagy katyvaszba keverte saját magát.
Megjelenés: 2015. március 31.
Rob Thomas: Mr. Kiss and Tell (Veronica Mars #2)
Azt hiszem a Veronica rajongóknak nem kell különösebben részleteznem, miért is várom annyira ezt a regényt. Főleg, ha az audiobookot megint Kristen Bell olvassa fel. Ha nem, akkor is nagyon fogom várni a könyvet (szerencsére nem is kell olyan sokat várni), és ha igazak a híresztelések, ebben bizony már sokkal több Logan és LoVe lesz, mint az első részben, ami bőven indokolja, hogy miért ez a bronzérmes a legjobban várt könyvek között.
Megjelenés: 2015. január 20.
C.J. Daugherty: The Secret Fire (The Secret Fire #1)
Nem, nem láttok rosszul, tényleg a Night Scool írónője a szerző. Megmondom őszintén nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit alkot Allie-ék története után. Ráadásul így nem kell félnem, hogy kedvencek nélkül maradok (na, nem, mintha ez a veszély annyira fenyegetne).
Szóval remélhetőleg marad a szint és kapunk egy hasonlóan izgalmas sztorit, még akkor is, ha ez már kapott egy kis fantasy beütést, a cimmeriával ellentétben.
Megjelenés: 2015. szeptember 3.
Ellen Hopkins: Love Lies Beneath
A verses regény nagymestere, Ellen Hopkins is új regénnyel érkezik jövőre, így természetesen ő is felkerült a legjobban várt könyvek közé. Ugyan, ez most nem Ya, hanem felnőtt regény, de a hatás szerintem így sem fog elmaradni, ahogy a Triangles-ben sem maradt el, pedig az is felnőttekről szólt.
Megjelenés: 2015. július 21.
Rick Yancey: Untitled (The 5th Wave #3)
A trilógiának ugyan még csak az első részét olvastam, de ez nem akadályoz meg abban, hogy epekedve a várjam a befejező kötetet. Mire ez megjelenik, jó eséllyel elolvasom a második részt, így már semmi nem állhat az utamban, és megjelenéskor azonnal olvashatom ezt is. A regények alapján készülő film úgyis csak 2016-ra van kiírva, addig kényelmesen elolvasható az összes könyv. Meg egyébként is, ide nekem Bent és Evant!
Megjelenés: 2015. augusztus
Jennifer Niven: All the Bright Places
Ez a regény kuriózumnak számít a listán olyan szempontból, hogy nem tudok semmit az írónőről, ráadásul meg önálló regény is. Kicsit olyasmi jellegű, mint a Csillagainkban a hiba keverve az Eleanor és Parkkal. Állítólag. Nagyon sokszor találkoztam vele itt-ott, könyves blogokon, különböző könyves oldalakon, míg észrevétlenül kezdtem el rajongani érte látatlanban. Ez van, esendő vagyok, reméljük nem lesz csalódás.
Megjelenés: 2015. január 6.
Jessi Kirby: Things We Know by Heart
Nem olvastam még az írónőtől, de több könyve is a várólistámon van, azonban ez valamiért nagyon megfogott. Érdekes a története, és megmagyarázhatatlan okokból, valamiért különösen vonz.
Megjelenés: 2015. április 21.
Ezek hát azok a megjelenések, amik borzolják a kíváncsiságomat és szeretném minél hamarabb a kezeim között tudni őket. Nektek van olyan könyvetek, amiket kiemelten vártok (akár magyarul, akár angolul)?
Ó, úgy 8millió. De legleglegjobban Patrick Ness: The Rest of Us Just Live Here, Mike A. Lancaster: dotvaw és Catherynne M. Valente: Matryoshka könyvét várom. *.*
VálaszTörlésMeg is lepődtem volna, ha Ness új könyve nincs a listádon :)
TörlésOké, kicsit kiszámítható vagyok én is. :D
Törlés